A befektetési alapok hatékony, biztonságos, átlátható eszközei a befektetésnek. Annak eldöntéséhez azonban, hogy melyik alapba érdemes befektetni, a befektető saját befektetési céljait és elvárásait kell megismerni.

A számunkra megfelelő alap kiválasztása két lépcsőből áll. Először az alap típusát kell meghatározni, amihez figyelembe kell venni a befektetés tervezett idejét, ennek az időnek a bizonyosságát (a befektetés hamarabbi felszámolásának valószínűségét), az elviselhetőnek tartott kockázat mértékét és a kockázathoz társulva az elvárt hozamokat.

Az, hogy egy befektetési alap megfelelő-e, mindig a befektető személyétől, igényétől, körülményeitől függ. A befektetési alapok, mint a befektetések általában, aszerint csoportosíthatók, hogy milyen megoldásokat kínálnak a befektetni szándékozók hozam, kockázat és likviditás elvárásaira. Minden befektetés jellemzője, hogy a három előny valamelyikét (alacsony kockázat, magas hozam, könnyű hozzáférés) fel kell áldozni a másik kettő érdekében. Az alapokra is igaz, amit korábban a befektetési területek esetében leírtunk, egy alap - a mögöttes piac jellmezőinek megfelelően - hosszabb távon magasabb hozamot magasabb kockázat mellett biztosít. Ezért elsősorban azt kell megvizsgálni, milyen időszakra keresünk befektetést.

Bár erre nincs biztos módszer, ökölszabályként elfogadható, hogy minél kockázatosabb egy eszköz (illetve az adott eszközökbe fektető alap), azaz minél nagyobb a hozam ingadozása, volatilitása, annál hosszabb időszak szükséges ahhoz, hogy a hozamok nagy valószínüséggel meghaladják az alacsonyabb kockázatú eszközökét. Azaz minél később akarjuk visszakapni a befektetésünket, annál magasabb kockázatot tudunk felvállalni, és annál magasabb hozamra számíthatunk hosszútávon. Az alapok befektetési politika szerinti kategorizálása segít eligazodni e tekintetben: a legalacsonyabb kockázatú likviditási alapoktól és pénzpiaci alapoktól a rövid- és hosszú kötvény alapokon illetve a vegyes alapokon át a leghosszabb távra ajánlott részvényalapokig terjednek a lehetőségek.

Ha a befektetés tervezett ideje bizonytalan, vagy előre láthatóan van esély rá, hogy a tervezett idő előtt is szükség lehet a pénzre, fontossá válik a likviditás kérdése. A befektetési alapok általában likvidek, de bizonyos konstrukciók (például a határozott futamidejű zártvégű alapok) ebből a szempontból másképpen viselkednek. Bár van lehetőség (például tőzsdén) a zártvégű alapokból is idő előtt kiszállni, lényegében azt mondhatjuk, hogy zártvégű alapok esetében az alapokra jellemző likviditásról mond le a befektető, például az időszak végére ajánlott hozamgarancia fejében. Ez azonban csak akkor ajánlott, ha előre biztosak lehetünk abban, hogy a futamidő végéig nem lesz szükség a befektetett pénzre.

A befektetés tervezett ideje mellett a választott alap típusát befolyásolhatja a befektetni szándékozó személy kockázatvállalási hajlandósága is. Mindenkinek magáról kell eldöntenie, hogy egy esetleges hozamvisszaesés, netán veszteség mennyire elviselhető számára. Azok, akik mindenben biztosra szeretnek menni, jobb ha egy kockázati fokozattal lejjebb mennek, míg azok, akik egyébként is tőzsdéznek mondjuk, vagy szeretik a szerencsejátékokat, vagy más módon tudják magukról, hogy magasabb a kockázattűrő képességük, választhatnak magasabb kockázatú alapot is.

A mögöttes eszközök (kötvény - részvény) általános kockázata mellett érdemes figyelmet szentelni az alapok jellemző kockázati kitettségében jelentkező földrajzi vagy devizális kockázatra is. Ez jelenti az alap befektetési célterületének országkockázatát és a befektetési eszközök pénznemének a forinthoz viszonyított árfolyamkockázatát.

A második lépésben a kiválasztott alaptípuson belül kell alapkezelőt / alapot választani. Ennek során az alapok múltbeli teljesítménye (egymáshoz és piaci jelzőszámokhoz viszonyított hozam és kockázati mutatók) mellett az alapkezelő stratégiája, módszerei, eljárásai és folyamatai, valamint természetesen az eltérő díjak mértékei is fontos szempontok lehetnek.

Az alapok múltbéli teljesítményeinek összehasonlításánál fontos, hogy csak azonos befektetési stratégiájú alapok, csak azonos időszakra vonatkozó, azonos módon számolt teljesítményeit hasonlítsuk össze - ebben segítséget nyújthat honlapunk "Hozamok összehasonlítása" fejezete, de további számítások is végezhetők a "Letöltés" cím alatt elérhető adatok letöltése után. Még egyszer hangsúlyozni kell, hogy a különböző időszaki hozamok mellett a kockázatot kifejező szórást is érdemes figyelembe venni. És azt is újra fel kell idézni, hogy a múltbéli hozamok nem jelentenek a jövőbeli hozamokra garanciát, tehát egy a  múltban gyengébben teljesítő alap a jövőben teljesíthet jobban egy korábban jobban teljesítő alapnál. Ezért érdemes figyelni az alapkezelő általános jellemzőire.

Az alapkezelő stratégiájáról, módszereiről, eljárásairól és folyamatairól képet kaphatunk az alap tájékoztatójának áttanulmányozása során. Az alapkezelés stratégia szerint kétféle lehet: aktív vagy passzív. A passzív vagyonkezelés azt jelenti, hogy az alapkezelő követni próbálja a piacot, illetve az azt reprezentáló referenciaindexeket. A passzív alapkezelés sikeres, ha a lehető legkevésbé tér el a követett indexek teljesítményétől - ez csökkenti az alapkezelő kockázatát, de egyben azt a plusz hozamot is, amit az alapkezelő tehet hozzá (vagy vehet el) a piac teljesítményéhez. Aktív vagyonkezelés esetén az alap a követett mögöttes piachoz képest szabadabb kezet kap, az egyes eszközök kiválasztása, alul- vagy felülsúlyozása terén nagyobb a mopzgástere, így a referenciahozamokhoz képest nagyobb teljesítményeltérésre képes. Ez jelenthet magasabb hozamot, de nagyobb kockázatot is.

Az alapok körén belül leginkább az ún. indexkövető alapok tekinthetők passzívan kezelt alapoknak, ezek befektetési politikájukban kifejezetten arra törekednek, hogy egy adott piaci indexet - ami többnyire valamilyen részvényindex - minél hűebben leképezzenek és minél szorosabban kövessenek. A spektrum túlsó végén a teljes hozamra törekvő (total return) alapok találhatók, ezek az egyéb kategóriába tartoznak a BAMOSZ besorolásában, mivel olyan mértékben nagy mozgásteret szab meg magának az alapkezelő, hogy más befektetési politika szerinti kategóriába nem fér be. A nagyobb mozgástér, az aktív vagyonkezelés természetesen azt jelenti, hogy az alapkezelő nagyobb hatással van az alap teljesítményére, azaz az alapkezelő kockázata nagyobb, de ez nem feltétlenül jelenti az alap nagyobb kockázatát. A nagyobb mozgásteret használhatja az alapkezelő kockázatcsökkentésre is (felülsúlyozhatja az alacsonyabb kockázatú eszközöket is), de erre csak a konkrét alapok vizsgálatával kaphatunk választ.

Az alapok különböző díjstruktúráiról a tájékoztatók, illetve közvetlenül az alapkezelők vagy a forgalmazók adhatnak részletes felvilágosítást. A díjak egyfelől lehetnek az alapra terhelt vagyonarányos díjak (ilyen például maga az alapkezelési díj) és fix díjak (például a vásárláskor vagy visszaváltáskor).